A KEHOP-2.1.7. keretében „A víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás” címmel, Magyarország Kormánya pályázati felhívást tett közzé. A felhívás forrását a Kohéziós Alap és Magyarország költségvetése, társfinanszírozásban biztosítja.

A projekt átfogó, általános célja összhangban az EU 2020 stratégiát támogatandó, Magyarország Partnerségi Megállapodásában foglaltakkal az ivóvízkészlet tudatos, fenntartható és takarékos használata, védelme, az erőforrás-felhasználás hatékonyságának előmozdítása. Mindehhez természetesen szorosan kapcsolódik az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, valamint a természeti erőforrások védelmének témaköre. Ezen belül egyenlő figyelmet fordít a konzorcium a vízbázis védelem különböző aspektusaira, a szennyezések elkerülésére és a szennyvíztisztítás érdéskörére annak érdekében, hogy a vízgazdálkodás komplex rendszerét be tudja mutatni.

A fent leírt, KEHOP-2.1.7. Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klímaváltozás korában elnevezésű projektben közös konzorciumban a Szegedi Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft., a Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft. és a Magyar Víziközmű Szövetség közösen vesznek részt.

A kedvezményezettek nevei:

A projekt címe: Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klíma változás korában
A szerződött támogatás összege: 106.654.014 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100%
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2022.12.31
A projekt azonosító száma: KEHOP-2.1.7-19-2019-00016

A projekt során tervezett tevékenységeket a résztvevők részben közösen, részben egyénileg valósítják meg, igazodva a már több éve folytatott szemléletformálási hagyományaikhoz.
A megvalósítandó projekteket a következőkben ismertetjük:

Megvalósításért felelős: Szegedi Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Megvalósításért felelős: Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft.

Megvalósításért felelős: Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft.

Megvalósításért felelős: Magyar Víziközmű Szövetség

Megvalósításért felelős: Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft. – Magyar Víziközmű Szövetség – Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft.

Megvalósításért felelős: Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft. – Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft. – Szegedi Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Bízunk abban, hogy a fenti tevékenységek megvalósulásával a felhasználók környezettudatos szemlélete és viselkedése formálódni fog. Reméljük, hogy a víziközmű szolgáltatók munkája és a csapvíz újra érték lesz és ezek által a tevékenységek által sikerül közösen egy lépést tennünk a klímaváltozás elleni harc küzdelmeiben.

Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klíma változás korában 2023.07.07

mrv_kehop_int workshop_20221219

mrv_kehop_ufsz kampany_zaro sorsolas_20221219

mrv_kehop_ufsz kampany_6 heti sorsolas_20221219

mrv_kehop_ufsz kampany_5 heti sorsolas_20221212

mrv_kehop_ufsz kampany_4 heti sorsolas_20221205

A Mezőföldvíz Kft. ügyfélszolgálati nyereményjátékának 3. heti nyertesei

A Mezőföldvíz Kft. ügyfélszolgálati nyereményjátékának 2. heti nyertesei
A Mezőföldvíz Kft. 2022. november 7-étől nyereményjátékot hirdetett az „Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klímaváltozás korában” tárgyú KEHOP 2.1.7-19-2019-00016 számú szemléletformáló kampány részeként.

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016: A Mezőföldvíz Kft. ügyfélszolgálati nyereményjátékának 1. heti nyertesei
A Mezőföldvíz Kft. 2022. november 7-étől nyereményjátékot hirdetett az „Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klímaváltozás korában” tárgyú KEHOP 2.1.7-19-2019-00016 számú szemléletformáló kampány részeként.

mrv_kehop_eszi_palyaorientacios nap_20221202

Lezárult a „Szegedi-Kiskunsági-Mezőföldi Vízőrzők” közösségi tanulmányi verseny
Vízőrzők eredmények – iskolánkénti 
Vízőrzők eredmények – 1. tanulmányi verseny 
Vízőrzők eredmények – 2. tanulmányi verseny 
Vízőrzők eredmények – 3. tanulmányi verseny

KEHOP Pécsváradi leányvásár 2022.10.16.

Fotópályázat: „Egy képben a klímaváltozásról” (maviz.hu)

Felhívás a „Szegedi-Kiskunsági-Mezőföldi Vízőrzők” közösségi tanulmányi versenyére (2. sz. felhívás – 2022.05.02-2022.09.30.)

a. Felhívás a „Szegedi-Kiskunsági-Mezőföldi Vízőrzők” közösségi tanulmányi versenyére (1. sz. felhívás – 2021.12.15-2022.04.30.)

KEHOP-2.1.7 Pályázati felhívás „A víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás” címmel

KEHOP-2.1.7 Pályázati felhívás módosítás „A víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás” címmel

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016 Támogatói okirat

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016 Rajzpályázatot hirdet a Mezőföldvíz Kft. „Víz az élet bölcsője” jelmondattal

Felhívás a „Szegedi-Kiskunksági-Mezőföldi vízőrzők” tanulmányi versenyre

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016: Óravázlatok „Tananyagfejlesztés” tárgykörében (2022.03.01.)
Vetélkedőket, tanulmányi versenyeket megalapozó komplex digitális tartalom- és tananyagfejlesztés a fenntarthatóság, klímavédelem témájában, különös tekintettel a fenntartható vízgazdálkodásra.
Jelen dokumentum a KEHOP-2.1.7-19-2019-00016 azonosító számú „Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klíma változás korában” című projekt keretében készült.
Készítette:
InNow Tanácsadó Zrt.

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016: Mi és a víz – A vízről alsó tagozatosoknak ppt. (2022.03.01)
Vetélkedőket, tanulmányi versenyeket megalapozó komplex digitális tartalom- és tananyagfejlesztés a fenntarthatóság, klímavédelem témájában, különös tekintettel a fenntartható vízgazdálkodásra.
Jelen dokumentum a KEHOP-2.1.7-19-2019-00016 azonosító számú „Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klíma változás korában” című projekt keretében készült.
Készítette:
InNow Tanácsadó Zrt.

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016: A világ a víz tükrében – A vízről középiskolásoknak ppt. (2022.03.01.)
Vetélkedőket, tanulmányi versenyeket megalapozó komplex digitális tartalom- és tananyagfejlesztés a fenntarthatóság, klímavédelem témájában, különös tekintettel a fenntartható vízgazdálkodásra.
Jelen dokumentum a KEHOP-2.1.7-19-2019-00016 azonosító számú „Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klíma változás korában” című projekt keretében készült.
Készítette:
InNow Tanácsadó Zrt.

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016: Víz, ember, környezet, jövő – A vízről felső tagozatosoknak ppt. (2022.03.01.)
Vetélkedőket, tanulmányi versenyeket megalapozó komplex digitális tartalom- és tananyagfejlesztés a fenntarthatóság, klímavédelem témájában, különös tekintettel a fenntartható vízgazdálkodásra.
Jelen dokumentum a KEHOP-2.1.7-19-2019-00016 azonosító számú „Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klíma változás korában” című projekt keretében készült.
Készítette:
InNow Tanácsadó Zrt.

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016: Ajánlott weboldalak, linkek listája „Tananyagfejlesztés” tárgykörben (2022.03.01.)
Vetélkedőket, tanulmányi versenyeket megalapozó komplex digitális tartalom- és tananyagfejlesztés a fenntarthatóság, klímavédelem témájában, különös tekintettel a fenntartható vízgazdálkodásra.
Jelen dokumentum a KEHOP-2.1.7-19-2019-00016 azonosító számú „Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klíma változás korában” című projekt keretében készült.
Készítette:
InNow Tanácsadó Zrt.

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016: Víz az élet bölcsője” című rajzpályázat
A Mezőföldvíz Kft. 2022. szeptember 2-án a Családi- és Sportnapján tartotta meg az Víz az élet bölcsője” című rajzpályázat eredményhirdetését. Az óvodáskorú gyermekek részére 2021-ben meghirdetett rajzpályázat az „Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klímaváltozás korában” című KEHOP-2.1.7-19-2019-00016 számú projekt részeként valósult meg a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás céljából. A pályázati felhívásra összesen 124 pályamunka érkezett be 16 óvoda gyermekeitől. A rajzok kiértékelését követően a zsűri az első 6 helyezettet díjazta és további 4 alkotást különdíjban részesített a rendezvényen. A 16 óvoda pedig, melyeknek óvodásai pályamunkát küldtek be, egy több mint 30 000 Ft értékű készségfejlesztő csomagban részesülnek.

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016: A Mezőföldvíz Kft. jóvoltából a tudatos vízhasználattal is megismerkedhettek az Atomfutáson résztvevők
A nyugalom szigetét hozta el a Mezőföldvíz Kft. és az Atomerőmű Sportegyesület a futók számára az Atomfutáson. Az immár X. alkalommal elrajtoló népszerű közösségi összetartó sporteseményen, az Atomfutáson képviseltette magát a Mezőföldvíz Kft. is, így támogatva a különleges és nagy népszerűségnek örvendő rendezvényt. Az eseményen különböző programok várták a résztvevőket. A szervező Atomerőmű Sportegyesület külön relax sátorral kedveskedett a futók és a látogatók számára, ahol masszázs, bemer kezelés és oxygénbár várta a látogatókat, akik a Mezőföldvíz Kft. standjánál szemléletformáló program segítségével ismerhették meg a tudatos vízhasználat mindennapos gyakorlati teendőit.

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016: A Dunaföldvári Szüreti Fesztiválon járt a Mezőföldvíz Kft. 2022. szeptember 24-én
Az „Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klímaváltozás korában” tárgyú KEHOP 2.1.7-19-2019-00016 számú szemléletformáló projekt keretében járja be ellátási területét a Mezőföldvíz Kft.

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016: A Mezőföldvíz Kft. a „Víz az élet bölcsője” című rajzpályázatban résztvevő 16 óvodát támogatott
A Mezőföldvíz Kft. által meghirdetett a „Víz az élet bölcsője” című rajzpályázatára 16 óvoda gyermeki nyújtottak be pályamunkát. Az eredményhirdetést követően – a kiírás szerint – a pályázaton résztvevő óvodákat a társaság készségfejlesztő csomagokkal támogatja.

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016: Fesztivál hangulatot teremtett a Mezőföldvíz Kft. a Dunaszentgyörgyi Falunapon
A Mezőföldvíz Kft. szeptemberhez hasonlóan októberben is újabb rendezvényeken jelenik meg az „Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klímaváltozás korában” tárgyú KEHOP 2.1.7-19-2019-00016 számú szemléletformáló projekt keretében. A roadshow 3. állomása a 2022. október 1-jén megtartott Dunaszentgyörgyi Falunap és szüreti felvonulás volt.

KEHOP-2.1.7-19-2019-00016: Nyereményjátékot hirdetett a Mezőföldvíz Kft. a Bonyhádi, Dunaföldvári és Dunaújvárosi Ügyfélszolgálati Irodáin megjelenő ügyfelek részére
A Mezőföldvíz Kft. 2022. november 7-étől nyereményjátékot hirdetett az „Élővizeink tisztaságának védelme, és tudatos vízhasználatra nevelés a klímaváltozás korában” tárgyú KEHOP 2.1.7-19-2019-00016 számú szemléletformáló kampány részeként.

Felhívás a „Szegedi-Kiskunsági-Mezőföldi Vízőrzők” közösségi tanulmányi versenyére
A Szegedi Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság, konzorciumi partnerségben a Magyar Víziközmű Szövetséggel, a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft-vel és a Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft-vel sikeres pályázatot nyújtott be a KEHOP-2.1.7 kódszámú, „A víziközmű- szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás”